Vala múltjáról több epizódban is kerülnek elő információk a 8-10. évad során. A család köteléke című részben Valának az apjával, Jaseckel való kapcsolatát, múltját ismerjük meg. Jasec egy szélhámos, aki elhagyta Valát és édesanyját, hogy üzelmeivel foglalkozhasson. Amint az Avalon című részben is említik, Valának volt egy Adria nevű mostohaanyja, akire nem túl örömtelien, boszorkányként emlékszik. Vala gyerekkorából felnőve akarata ellenére a goa'uld Qetesh gazdatestévé vált, de a Tok'rák később képesek voltak eltávolítani belőle a szimbiótát. Vala első találkozása a CSK-1-gyel a A megszabadított Prométheusz című epizódban történt a 8. évadban, abban az időben Vala tolvaj és szélhámos volt. Megpróbálta ellopni a Prométheusz nevű földi hajót saját céljaira, majd amikor Danielnek sikerült kitérnie Vala szexuális jellegű támadása elől és megakadályoznia őt tervei megvalósításában, Vala elmenekült.
A 9. évad nyitóepizódjában Vala felkeresi Danielt a Csillagkapu Parancsnokságon. Elterelésül használva gyorsan forgó nyelvét egy goa'uld karkötő segítségével összeköti kettejüket, kényszerítve Danielt, hogy segítsen neki megkeresi egy Földön található kincset. Találnak egy Ős kommunikációs eszközt, amely Vala és Daniel tudatát egy távoli galaxisban lévő falu két lakójának agyába transzportálja. A falusiak Valát tűzhalálra ítélik, de egy Hírnök, az Ori faj szolgálja feltámasztja őt. Miután Vala és Daniel biztonságban visszatérnek a Földre, az eltávolított karperec továbbra is hatással van rájuk, így Vala kénytelen továbbra is a CSKP-n maradni. A Hídfőállás című epizódban sikeresen megmentik a galaxist az Ori fenyegetéstől, közben Vala eltűnik és halottnak hiszik őt. Később az évad során újra feltűnik, és az Ős kommunikációs eszköz segítségével tájékoztatja a CSK-1-et, hogy az Ori galaxisban van. Az Ori tudtán kívül, és akarata ellenére megtermékenyítette őt hónapokkal korábban, így Vala kénytelen volt hozzámenni egy helyi falubélihez, Tominhoz, hogy terhessége elfogadható legyen. Amikor Vala az Ori hadsereg közeledéséről beszél a CSK-1-nek, a kommunikációs kapcsolat megszakadt. Ezután Valát a támadó Ori sereg egyik csatahajóján látjuk újra az évad befejező epizódjában, amint úgy érzi, megindult a szülés.
A sorozat utolsó évada azzal kezdődik, hogy Vala kislánynak ad életet. Az Ori a gyorsan felnövő lányt Orici-nak nevezi, de Vala Adriának nevezi el mostohaanyja után. Megpróbálja elfordítani lányát az Oritól, ám nem jár sikerrel. Miután Vala megszökik az Oritól, a CSKP-ra menekül és több küldetés során is csatlakozik a CSK-1-hez, melyek során az Ellencsapás című részben újra találkozik Adriával. Az évadban Vala hivatalosan is a CSK-1 tagja lesz. Tominnal a Vonal a homokban című epizódban találkozik újra, elmondja neki az igazságot az Ősök és az Ori kapcsolatáról, tetteiről. Vala és Adria között a végső leszámolás az Uralom című epizódban következik be, melynek végén Vala elveszíti lányát. Az évad záróepizódjában a CSK-1 egy időbuborékban reked az Odüsszeia fedélzetén. Az ott töltött évek során a Vala és Daniel közötti románc beteljesedik. Ötven évvel később, mielőtt sikerül az időbuborékot visszafordítani és a csapat tagjainak - kivéve Teal'c - összes emléke törlődik, Daniel és Vala elárulják egymás iránti érzelmeiket. Az Ori-történetszál a 2008-ban csak DVD-re kiadott Csillagkapu: Az igazság ládája című filmben ér véget. A Stargate: Continuumban Valát és goa'uld személyiségét, Qutesht is viszontlátjuk egy alternatív idősíkon.
Vala Mal Doran:
|